PrintFrendly

2017. augusztus 1., kedd

Egyszerű szederdzsem


Idén annyi fekete szeder termett a kertünkben, mint talán eddig még sohasem. Csak úgy roskadoztak az ágak, sőt folyamatosan érnek be az óriási fekete szemek. Nem is volt kérdés, hogy egy részéből készítünk egy kis dzsemet. 
Abban egyetértettünk, hogy mindenképpen mag nélküli finomságot szeretnénk, ezért passzíroztuk át. Az előírt cukor mennyiség csupán töredékét adtuk hozzá, mert olyan érett és édes volt a gyümölcs, hogy így is nagyon finom lett a végeredmény. 





Hozzávalók 7 kisebb üveghez:

*3 kg fekete szeder

*3 tasak 3:1 Dzsemfix

*50 dkg cukor


A szedret folyó víz alatt szűrőtálban alaposan átmossuk és lecsepegtetjük.

Egy tálban közepes lángon elkezdjük főzni, közben egy fakanállal összetörjük, jól átnyomkodjuk.

Egy sűrű szűrőn átpasszírozzuk, a felesleges magokat eltávolítjuk.

A visszamaradt levet felforraljuk. A cukrot elkeverjük a zselésítővel, majd a lébe szórjuk, közben folyamatosan kevergetjük.

Hagyjuk 3-4 percig forrni. Előre kimosott, fertőtlenített üvegekbe töltjük, és lezárjuk.

Száraz dunsztban hagyjuk kihűlni.
A Facebookon is megtaláltok.

Már Instagramon is fent vagyok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése